Gondoljátok, hogy egyedül dolgozom? (2.rész)

Az ismeretségünk 2010-re nyúlik vissza…hogy is találkoztunk? Az esküvőnkre készültünk…a legfontosabb volt számunkra, hogy a pillanatot úgy örökítse meg valaki, hogy ezekre a képekre nézve, újra átéljük a fotózás és az esküvő hangulatát! Elkezdtünk keresgélni a neten, voltunk előtte esküvőkiállításon, rengeteg kontaktot találtunk. Jött a választás ideje, hiszen egy profi fotós 1,5 évvel az esküvők előtt már foglaltak (a kiemelt időszakokban mindenképp). Így tömérdek honlapot átnéztünk, mire rátaláltunk.
Felhívtuk, megbeszéltük a találkozót és Balatonfüreden egy hét múlva megismerkedtünk. Felkészült volt, hozta a bemutató albumát, és szépen nyugodtan feltettük az összes kérdésünket, valamint kifejtette, hogy milyen csomagokkal dolgozik és neki, mik a tapasztalatai. Nagyon sokat nem gondolkodtunk rajta, mert mind a kettőnknek szimpatikus volt, így hamar le is foglaltuk az időpontot.
Aztán 2011 májusában eljött a jegyes fotózás időpontja, álom volt! Fantasztikusan éreztük magunkat és a képek…lélegzet elállítóak lettek. 100 %-ig meg voltunk elégedve a munkájával és hálát adtunk, hogy őt választottuk. Az esküvő napján nem is volt kérdés, hogy minden simán fog menni. Flottul ment a fotózás része és ugye nem kell mondanom, hogy milyen képek készültek! Az esküvő után több barátunknak is ajánlottuk őt, mert tudtuk, hogy ő nem fog csalódást okozni.
Aztán követtük a munkáját, és 2017 szeptemberében egy kicsi esküvő alkalmával is sikerült találkozni és ott sem volt kérdés a fotós személye. 2018 tavaszán szerettünk volna férjem oldalához, valamint a közös vállalkozásunk oldalához profi fotókat. Ez is teljesen egyértelmű volt…megbeszéltük mit szeretnénk, választottunk helyszínt és az adott napon egy fantasztikus fotózás részesei lehettünk.
2018 őszén, mikor eldöntöttem, hogy újra hódolok a szenvedélyemnek, szerettem volna én is gyönyörű, profi fotókat. Ismét egyeztettünk időpontot és ezekből a képekből már láthattatok párat. Nagyon szeretem az együtt munkát, mert Ő nagyon kreatív és lehet Vele nevetni, közvetlen és szuper ötletei vannak.
Szeretném bemutatni akkor azt az embert, akit Szabó Miklósnak hívnak és igazából kimondatlanul a mi „üzleti életünk” tagja és együttműködő partnere. Miki esküvőfotós, ételfotós, tájfotós, és ami a legszebb, amit én imádok, hogy a munkája a hobbija egyben. Nagyon szeretek ilyen emberekkel együtt dolgozni, hiszen én is erre törekszem, és nagyon jól lehet inspirálódni Tőlük. Miki is egy ilyen profi, aki szívvel lélekkel, lelkiismeretesen végzi a „munkáját”. Köszönjük, hogy velünk vagy!

Gondoljátok, hogy egyedül dolgozom?

Gondoljátok, hogy egyedül dolgozok?

Vannak együttműködő partnereim, hiszen attól, mert az oldalamat látjátok, ők azok, akik lehetővé teszik a minőségi alapanyagokat, a csodálatos megjelenést, akár a weboldalról akár az online felületekről beszélünk.

Kezdjük is mindjárt egy fantasztikus hölggyel, akivel 2018 ősz közepén vettem fel a kapcsolatot és a találkozót már november végén megejtettük. Ujj Niki, akiről azt tudom elmondani a találkozásunk után, hogy egy határozott, céltudatos hölgy, akinek rengeteg szuper ötlete van és belevág az új lehetőségekbe, hiszen amit elképzel, az megvalósítható. Kitartó, addig keres, amíg a megfelelő partnert meg nem találja. A beszélgetésünk számomra egy fantasztikus élmény volt, mert láttam mennyire élvezettel meséli a történetét és élvezi igazán azt, amit csinál.

Az Instagramon és a Facebookon lettem Rá figyelmes, hiszen gyönyörű a bolt profil oldala, így nehéz lett volna elkerülöm. Mi már látásból kb. 20-23 éve ismerjük egymást, de sosem beszélgettünk, valahogy az utunk nem keresztezte egymást. Ám most.

Egyszer volt hol nem volt….így is kezdhetném…van egy cuki bolt Szigligeten (Kisfaludy utca 24. Várkávé udvarában), ami a nyári szezonban áll rendelkezésükre a látogatóknak. A táblán az áll: Liget Gyöngye. Már a név is elkápráztatott, hiszen a ligetről a szabadság jut eszembe, az hogy egy csendes elvarázsolt hely, ahol ki tudunk szakadni a mindennapokból. A Gyöngy pedig…ékszer, ami szolíd, de nagyon elegáns! Átvitt értelemben remek minőséget jelent. Szerintem ez egy tökéletes választás volt. A logó, pedig egyenesen elvarázsol.

Meseszerűen indul történet. Niki egy boltban volt üzletvezető a Balaton partján. Ami szintén csak nyári munka volt, így télen mindig kereste, hogyan lehetne a „köztes szezont” átvészelni. Gondolkodott azon, hogy igen imádja csinálni, élvezi, de nincs tovább fejlődési lehetőség számára. Édesanyjával sétáltak, arról beszélgettek, mi is Niki igazi vágya. A vágy: saját üzlet alapítása vagy társulás. Marketinges létére, ez az ami örömet okoz, és ebben teljesedik ki. Egy séta alkalmával, besétáltak egy üzlettel teli udvarra, Niki édesanyja, azonnal bement az udvarra és megkérdezte van-e kiadó üzlet. Igen volt a válasz. Egy héttel később leültek a bérlővel és átbeszélték a részleteket. Niki számára varázslat volt, hiszen idézem: „Én azokat az üzleteket szeretem, ahol felcsendül egy hang”.

Az üzlet célja, hogy amikor az emberek belépnek erre a helyre, elvarázsolja őket egy másik világba, akkor abban a pillanatban csak ott legyen. Mindig csinosítanak az üzleten, hogy minél jobban elérjék a vágyukat. A szemnek is nyújtsanak gyönyört a látvánnyal.

Könyvelőként kezdte a pályafutását és az előző üzletben való tevékenysége nyári munkának indult. Aztán elkezdett megismerkedni a manufaktúrákkal és beleszeretett ebbe a világba. Felnéz azokra, akik a versenytársai, mert úgy véli, hogy akkor tiszta a verseny és így lehet a legjobban fejlődni.

4 éve kezdte el, de az üzletet 2 éve nyár elején nyitotta. 2 hét alatt lezajlott a döntés, és nagyon gyorsan kész lett, annak ellenére, hogy nem voltak jó körülmények. Viszont a megérzése az volt, igen ez Rám várt. És meg volt az üzlet energiája, ami magához húzta Nikit.

Ez is a célja, hogy a belépő embereket meg érintse ezzel az energiával, de azt is tudja, hogy az alkalmazottak tudásán, segítőkészségén, kedvességén nagyon sok múlik.

Mi áll Niki manufaktúrájának a központjába?

A fő profil a természetes kozmetikumok, de a leglényegesebbnek azt tartja, hogy magyar termékekkel tudjon minél többet dolgozni, tehát az alapanyagok amiket beszerez, azok magyar előállításból származzanak. Ezzel is támogatni a magyar vállalkozókat. Vegyesen szeretné a külföldi és hazai alapanyagokat használni. A manufaktúrákra nagyon felnéz Niki, hiszen az a munka amit ők végeznek, nagyon fontosak sok ember számára. A szörpök és a lekvárok képezik együttműködésünket.

A saját manufaktúrája az üzlet mellett közvetlenül fog megvalósulni, mely szigorúan zárt, de minden gyártási technikát meg lehet az ablakon keresztül lesni, illetve videókon keresztül is bemutatnak mozzanatokat, hogy is folyik ott bent a munka. Komoly szakmai tudással rendelkeznek az alkalmazottak, így mindenkinek tudnia kell, hogy miért úgy hatnak az alapanyagok, gyakorlati tapasztalattal, sokkal jobban át érzik a dolgozók is az üzlet célját, és minőségibb munkát tudnak nyújtani.

Minden terméket saját magunk is kipróbálják és természetesen a barátok járnak a legjobban, hiszen ők a legjobb teszt alanyok.

Rengeteg féle termékkel vannak a piacon, Niki úgy véli, ha bejön egy család és azt szeretné, hogy minden családtag megtalálja a számára megfelelő terméket. A bébitől a kutyusig. Széles a termékpaletta.

Biztos vagyok benne, hogy egy hosszú és ötlettel teli együttműködés lesz a miénk.

Nyitás: 2019 április

Manufaktúra: 2019 május


Esküvőszervező és Esküvői Tanácsadó

Valószínű, hogy sokan nem tudjátok, de esküvőszervező az egyik szakmám. 💏
Imádok rendezvényeket szervezni, több emberrel együtt ötletelni és mindenféle új dolgot kitalálni. Szépíteni, fejleszteni, tanácsokat adni.

A legnagyobb élményem eddig, egy múzeumok éjszakáján szervezőként tevékenykedni. Akkor egy fantasztikus csapattal dolgoztam együtt, ők igazán jó csapat volt. Volt egyedül töltött idő, mikor egyedül szerveztem, dolgoztam, de mindig meghallgattuk egymást és közösen is sokat dolgoztunk, ötleteltünk. Imádtam azt az időszakot.
Fejlődünk változunk, mindenki elkerült másfelé, de a rendezvények iránti szerelem mindig meg van. 2013-ban ezzel a szakmával otthon komoly terveim voltak. Aztán kiköltöztem Ausztriába. Most újra leporoltam ezt a „diplomát” és újra kezembe veszem a szervezést így lassan 6 év után. Végig követi az életem. Szeretek másoknak örömet okozni a munkámmal.

Most meglepődtetek?

Ezt a tudást, itt az oldalamon szeretném kamatoztatni egyenlőre, méghozzá a party szervezéssel kapcsolatban. Hiszen az esküvőszervezés a rendezvényszervezés egyik fajtája.

Mit ismerünk még?
A teljesség igénye nélkül kiállításmegnyitó, születésnap, partnertalálkozók, csapatépítés, motivációs rendezvények, magánrendezvények, koncertek és biztos tudsz Te is párat felsorolni. Most a mi szempontunkból igazából bármelyik szóba jöhet. Hogy miért? Mert mindenhol lehetnek sütemények. Hiszen a catering általában, még ha csak pár falatból is áll, mindenhol szerepet kap.

Te szoktál rendezvényeket tartani? Át szoktad hívni a barátaidat? Megadod a módját, hogy jól érezzék magunkat? Biztos vagyok benne. Így ez is egy munka részedről, még akkor is ha örömödet leled benne. Gratulálok , mert ez az, amit keresek. Szeress másoknak ezzel élményt okozni, hogy kiszakadjanak a hétköznapjaikból és repüljenek el a Te világodba azokkal a süteményekkel, amiket készítesz.


Tudod mennyien nem értékelik a mai napot? És azt, amijük van? Mutasd meg nekik, hogy igen fontosak az ilyen összejövetelek, mert ez hozta még mindig össze az embereket. Nagyon szuper az online világ, de ezeket a „hagyományokat” fent kell tartani!


Velem tartasz? Szervezzük együtt a rendezvényeket! 🎉

Gesztenye Torta

Csalós 😉 

Piskóta: (sütőpor nélkül) 
6 tojás
13,5 dkg liszt
13,5 dkg kristálycukor
1,5 dkg kakaópor

A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgáját egy kevés cukorral elkeverjük. A fehérjét el kezdjük felverni, és fokozatosan hozzáadjuk a cukrot. Amikor a fehérje jó már, a sárgájához hozzákeverünk egy fakanálnyi fehérjét, hogy fellazítsa a sárgáját és ezt keverjük hozzá a fehérjéhez nagy mozdulatokkal. Ehhez szitáljuk hozzá több részletben a lisztet és a kakaót, nagy mozdulatokkal keverjük el, hogy ne törjön össze a hab. “Lapos” lesz a piskóta ha sokat kevergetjük, nem jön fel szépen a sütőben. 

Csatos formát alul sütőpapírral bélelj ki az oldalát kend be margarinnal. 180 fokon 20-25 percig süssd és ne nyisd ki az ajtaját, mert összeesik a piskóta. Villás teszttel győződj meg róla hogy megsült belül is. Ha légkeveréses a sütő, akkor 20 perc kb. a sütési idő. 

Krém:

4-5 dl tejszínt 
20 dkg gesztenyemassza
(-cukor ízlés szerint) 

A tejszínt elkezdjük felverni és közben adagolom hozzá a gesztenyemasszát, hogy az is jól elkeveredjen a tejszínnel. Ha a masszánk cukrozott akkor nem kell cukorral ízesíteni, ha nem akkor ízlés szerint készítsd cukrosra. 

A piskóta ha kihűlt vágd félbe és töltsd meg a krémmel, de hagyj annyi krémet hogy be tudd fedni a tortádat.

Dekoráció: a gesztenyéhez nagyon jól passzol a meggy.

Tipp: rummal vagy aromával krémezés előtt picit meg lehet locsolni a tésztát.

Milyen alapanyagok?

Milyen alapanyagokat használunk a süteményekhez?

Erről is több bejegyzés jön, arról tudok most beszélni, amit jelenleg például a karácsonyi készülődésnél felhasználtam.

Mielőtt ebbe belekezdenék, képzeljétek, hogy találtam egy online tanfolyamot, amire be is neveztem, ennek a témája az Egészségtudatos táplálkozás, nagyon várom már, mert rengeteg mindenről fogok tanulni, és ezzel még jobban fogok tudni Neked segíteni. ezen kívül még az évre van pár ötletem, hogy milyen témákban fogom képezni magam. Erről majd máskor.

Az alapanyagok, amik megtalálhatóak jelenleg a konyhában, növényi tejek, ennek nagyon sok változata van itthon, mert kísérletezek. a legtöbbet eddig a kókusztejet használtam, de alkalmaztam már kesudiótejet, mogyorótejet, mandulatejet.

Aztán a lisztek tekintetében, ami most nagy favorit, az a zabliszt, amit én darálok itthon zabpehelyből. Ez lehet 5 vagy 3 magvas. Nagyon jól lehet vele dolgozni. De a kókuszlisztes is imádom, nagyon finom illata van mikor kibontom. Ezen kívül a mandulaliszt és diót is daráltam már le a sütemény tésztájának elkészítéséhez.

Cukor helyett jelenleg nyírfacukrot használok, de hamarosan kipróbálom a steviát és az eritritolt is, mert arról sokkal jobb dolgokat hallottam.

Előszeretettel használom a magvakat, például müzlikészítéshez, de töltelékekhez is nagyon szuper.

A csokoládéból az étcsokoládét használom, erről is lesz szó, hogy melyik azok amiket érzékenyek is fogyaszthatnak, hiszen sok sütemény tartalmaz csokoládét. Vagy inkább kakaót. A cukrozatlan változatát szoktam használni, ezzel is nagyon jól lehet dolgozni.

Mindig lesz valami alapanyag amit ki tudunk vesézni.