Rólam

  • Hol is kezdődött?

Édesanyám fantasztikus sütiket tud csinálni. Egyszerűen nem lehet ellenállni nekik. Mikor gyermek voltam, rendszeresen készített süteményeket. Amikor a főzésben lett volna szüksége segítségre, akkor valahogy mindig szédültem, rosszul voltam, le kellett ülnöm. Viszont amikor sütöttünk valamit, akkor előszeretettel kevertem a csokit össze a keksszel. Az egyik legnépszerűbb sütemény a Majomkenyér volt nálunk, amit nem kell sütni, viszont gyorsan kész, és abban én is tudtam segíteni. Persze a legjobb része mindig az volt, hogy kinyalhattam a csokiskekszes bödönt. Mindig hagyott nekem egy keveset, hmmm…isteni. Aztán otthon nem sokat sütöttem, mert nem szerettem, ha megmondják hogy csináljam, ezek persze tanácsok voltak, de én önállóan szerettem volna megtapasztalni a sütés rejtelmeit. 18 évesen elkerültem kollégiumba, aztán albérletbe és ott nem a sütés volt a középpontban, hanem a társasági élet. Így 22 éves koromig nem játszott ez nagy szerepet az életemben. A főiskola utolsó évében összeköltöztem jelenlegi férjemmel, aki imád főzni, így arra nem volt gondom, viszont volt időm végre sütni. Saját konyhánk volt és én is birtokba tudtam venni. Nagyon szerettem azt az időszakot, akkor voltam sütés terén a legaktívabb. Majd külföldre költöztünk és az egész életünket a nulláról kellett felépíteni. Személyzeti szállásban éltünk fél évig, ott talán egyszer sütöttem (közös volt a konyha), de mikor sikerült egy pici lakást kibérelni, újra volt lehetőség a sütésre. A munkahelyemen egyre többet dolgoztam ismét háttérbe szorult a sütés. 2018 áprilisától viszont nem dolgozom már annyit a munkahelyemen, üzletasszony lettem mellette, van egy home-office-om, és nagyon boldog vagyok, hogy végre élhetek a hobbimnak. Ezzel egyidőben, úgy gondoltuk, hogy életünkbe változást eszközölünk, így az életmódunkon is változtattunk, és ez a vonal jelenik meg már a konyhámban is. Persze nem gondoltam sosem, hogy ezzel más embereknek is segítséget tudok nyújtani.

Az a küldetésem, hogy minél több fiatal nőnek tudjam megmutatni, hogy a sütés igen is még mindig örömöt ad és trendi, még ha csak azt kéthetente egyszer űzzük is, és nem a megszokott alapanyagokkal,  viszont ha sütünk, akkor tegyünk oda magunkat, hogy mindenki, aki megkóstolja arról beszéljen, milyen fantasztikusat készítettünk.

Célom, hogy a fiatal nőknek, akik félnek az egészségügyi problémáktól vagy akik emiatt már életmódot váltottak, segítséget és ötleteket nyújtsak annak érdekében, hogy a süteményekről se kelljen lemondaniuk, és ők is tudjanak bűnözni. 
Valamint a sütés még mindig trendi, segítek, hogy a partikra 1000 %-ot tudj nyújtani, akár otthon rendezed, akár külső helyszínen.